Kihíváshoz kellett egy történelmi romantikus címkével ellátott könyv és a Bridgertonokra abszolút nem voltam ráhangolódva, szóval random választottam egy történelmi romantikust a magánkönyvtáramból.

Körülbelül a könyv negyedénél jártam mire elolvastam a molyon a fülszöveget, hogy miről is szól ez a könyv végülis. Az értékeléseket kivételesen a könyv felénél kezdtem el bújni. Elég vegyesek a molyok érzései a könyvvel kapcsolatban, amit teljes mértékben meg is értek és át is éreztem a problémát. Valahogy olyan semmilyen lett ez a könyv.

A szereplőket nem tudtam megkedvelni, de utálni sem tudtam őket. Meg volt mindenkinek a keresztje a jó és rossz oldala is előjött a szereplőknek, még sem éreztem őket hús-vér embereknek. Persze egy háború kihozhatja a legrosszabbakat és a legjobbakat is az emberekből, mégsem éreztem azt, hogy ez a könyv szólna az első világháborúról. Megemlítik, a férfiak harcolnak, a hajó elsüllyedt és ennyi. Van és kész. Ugyanez a helyzet a szerelmi szállal is. Egymásba szeretnek, vannak, csókolóznak, majd megbeszélik, hogy vége. Ilyenünk is volt és kész.
Sajnos az egész könyv ilyen volt. A párbeszédeket úgy éreztem, hogy azért vannak, mert eszébe jutott az Írónőnek, hogy "kéne, hogy legyen", egy-két mondattal lerendezte a kommunikációt és írta tovább a kis regényét.

A sztoriban egyébként rengeteg potenciált láttam és éreztem még, annyira jól ki lehetett volna még bontani a hajó-töréses szálat, a Jacobina-szálat, a háború utáni regenerálódás-szálát is, de valamiért nem tette az Írónő. Mindent megemlített, minden picit lendített a könyvön, aztán, amikor már "izgi" lett a könyv véget ért. Ilyet is olvastunk és kész.

A borítóról még annyit, hogy hatalmas átverés. Talán az egyik mellékszereplő szőke hajú, a főszereplő hölgyek - javítsatok, ha tévedek! - bizony, bizony barna hajúak.

Összegezve a könyvet: elolvastam, mert kellett kihíváshoz, a szép borító miatt többet vártam tőle. Tuti, hogy nem fogom többet a kezembe venni, mert nem egy nagy valami, de egyszer olvasósnak elment.