Olyan hihetetlenül boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a könyvre, hogy el sem tudom mondani. Persze aludni nem sokat aludtam, amíg a végére nem értem és komoly önfegyelemre volt szükségem, hogy ne vessem rá magam a második kötetre rögtön, mivel sajnos dolgoznom kellett a hétvégén és elég hülyén…
Szentül meg voltam eddig győződve róla, hogy számomra a magyar romantikus írónők a "mumusok". Sajnos-nem sajnos ezt az állítást most Armas megcáfolta, mivel sikerült olyan kínlódást összehoznia majdnem 500 oldalban, hogy az még Tomor Anitának is becsületére szólna.
Nagyok voltak az elvárásaim -…
Ismét adtam egy esélyt az Írónőnek és sikerült nem túl rossz élményekkel befejeznem a regényt.
Körülbelül a könyv feléig el voltam szédülve: egész jó ki sztorit kaptunk, a főszereplőt sem akartam agyon verni egy vaslapáttal és olvastatta is magát, néha majdnem Isztambulban éreztem magam és eszembe…