Lucinda Riley - Gyöngynővér (A hét nővér 4.)

Bármennyire is unszimpatikus CeCe az előző regényekben, gondolkozás nélkül vetettem rá magam a Gyöngynővérre és ezáltal Cece történetére.
Sajnos igencsak lassan jutottunk el oda, ahova tartottunk és elég tekervényes úton haladt főhősünk, mire eljutott a "gyökereihez".

S P O I L E R

A történetünk ott kezdődik, hogy Celaeno felkapja a vizet, amiért Csillag továbblép és új életet kezd a családjával és egy férfival akit szeret (bennem megfogalmazódott, hogy lehet, hogy CeCe szerelmes volt a nővérébe?!), ezért útnak indul. Első állomása Thaiföld, amit nem értettem. Minek kellett ezt a thaiföldi kiruccanást beleírni, illetve Acet, amikor egyértelmű, hogy CeCe inkább a lányok fele húz? Persze a végén, amikor felbukkan a rózsaszín gyöngy van egy apró jelentőssége, de nem túl nagy és inkább felesleges oldalhúzásnak nevezném az egészet. 
Amikor nagy nehezen eljutunk oda, hogy "visszautazzunk" a múltba, az az érzésem támadt, hogy ezért igencsak megérte "szenvedni" :D. Kitty története magával ragadott és imádtam, ugyanakkor kicsit feldühített, hogy "szerencsétlen" nő csak rossz döntéseket tudott hozni. Érdekes volt Ausztráliáról olvasni, még nem sokat olvastam róla és bevallom a történelmével sem vagyok annyira tisztában. Tetszett az őslakos vonal és megnyugvással töltött el, hogy végül mindenki - a körülményekhez képest - boldogan élte le az életét, és igencsak hosszú életet kapott mindenki Lucindától

Kicsi apróság, engem mégis zavart: a könyv leírása alapján CeCe bőrszíne inkább az ausztrál őslakosokéra hajaz és a haja is igazi göndör, a borítón mégsem egy hozzá hasonló lány szerepel, hanem egy európai. 

S P O I L E R    V É G E

Vegyes érzelmekkel búcsúztam el Ausztráliától és CeCe családjától, történetétől. Nem lett a kedvencem továbbra sem CeCe, mégis eddig a legérdekesebbnek tartottam az Ő családjának a történetét.

Lucinda ismét úgy fejezte be ezt a kötetet, hogy alig vártam, hogy "ráugorhassak" Tiggy történetére, amit be kell vallanom eddig a leginkább vártam/várok. 

– Jót tesz a léleknek, ha az ember felelős valakiért vagy valamiért.