A sziget című könyvet még a vizsgaidőszak előtt kezdtem el, de félbehagytam, úgy voltam vele, hogy 1-2 hét és folytatom. Nos: másfél hónap alatt sikerült teljesítenem. Gondolkoztam rajta, hogy egyáltalán folytassam-e? Tudtam, hogy nem egy "egyszerű, habos-babos" könyv és nem voltam benne biztos, hogy most olyan lelkiállapotban vagyok, hogy el tudjam olvasni. Hálistennek nem hagytam félbe, végig olvastam és kellemeset csalódtam.

A borító szerintem katasztrofálisan csúnya. Ha a molyon meglesed az eredeti (angol) kiadás adatlapját láthatod, hogy az eredeti mű sokkal szebb, kellemesebb borítót kapott. Nem értem miért mindig mi kapjuk a "gagyi" borítókat? Kedves Kiadók, valami magyarázat?

A könyv számomra nehezen indult. Alexist első blikkre nem kedveltem és hirtelen annyi személyneve "dobott ránk" az Írónő, hogy vissza-vissza kellett lapoznom, hogy tudjam követni ki, kivel van.
Onnantól kezdve, hogy Alexis és Fotini leültek beszélgetni és visszarepültünk az időben nem tudtam mással foglalkozni, csak hogy olvashassak. A lepráról írni biztosan nem egyszerű, olvasni sem volt az, mégis annyira megszerettem a szereplőket, annyira "éltek" a lepratelepen a szereplők, hogy néha elfelejtettem, hogy ők "meghalni" mentek oda.

Anna és Maria. Rajtuk rengeteget gondolkoztam, hogy vajon létezik-e, hogy két testvér ennyire tűz és víz? Létezik-e, hogy ennyire fekete-fehér a világ? Arra jutottam, hogy annyi testvér párt ismerek, akik teljesen máshogy élnek (mások az életkörülmények, az iskolai végzettségek, az értékrend), hogy ez lehet létező dolog. Valószínűleg, ha nem mint olvasó, hanem mint szereplő lettünk volna jelen a lányok életében nem tűnt volna fel ennyire a kontraszt.
Minden elismerésem az Írónőnek, hogy "szép csendben, a háttérben" létrehozta nekünk a lányok édesapját, Giorgiszt. Hihetetlen ember volt, akinek a halálát megkönnyeztem, ugyanakkor bennem volt, hogy "Igen, ez az ember a sok tragédia ellenére is teljes életet élt! Ember tudott maradni, akkor is, amikor én agyoncsaptam volna Annát!". Úgy gondolom, hogy ez a férfi az igazi hős a regényben!

Mit lehet még mondani erről a könyvről? Nem lesz igazi happy end. Nehéz lesz végig olvasni, de napokig a hatása alatt leszel. Ez a téma "nem felkapott", mégis egy olyan része az emberiség történetének, amiről illene többet tudnunk, hiszen a mai napig létező betegség!! (Romániában a mai napig létezik "lepratelep"!!)

Összegzés:
- sztori: 5/4,5 (Néhol a fordítás sántított, illetve "nehezen indult", de végül mindenért kárpótolva lettünk!)
- szereplők: 5/4 (Annát és a "pasijait" utáltam, a többieket mindennél jobban imádtam!)
- borító: 5/2 (annyira csúnya! Nem bírom feldolgozni :( )
- újraolvasom-e? Meg lehet ;-)
- Molyos adatlap itt.
- Kedvenc idézet:

Január közepén Giorgisz fontos hírt hozott: Fotini fiúgyermeknek adott életet. Maria minden részletet pontosan tudni akart.
– Hogy hívják? Hogy néz ki? Mennyi a súlya? – kérdezgette izgatottan.
– Mateosz – felelte Giorgisz. – Úgy néz ki, mint egy újszülött, és fogalmam sincs, mennyi a súlya. Gondolom, mint egy kis zsák liszt.