Szentül meg voltam eddig győződve róla, hogy számomra a magyar romantikus írónők a "mumusok". Sajnos-nem sajnos ezt az állítást most Armas megcáfolta, mivel sikerült olyan kínlódást összehoznia majdnem 500 oldalban, hogy az még Tomor Anitának is becsületére szólna.

Nagyok voltak az elvárásaim - lehet az én hibám. Tudtam, hogy valami laza chick litet kapunk, de Spanyolországgal megfűszerezve? Annyira hittem benne, hogy ez jó lesz, pláne, hogy agyon volt hypeolva a könyv.

S P O I L E R

Mivel is kezdjem? Sajnos pozitívat nem sokat fogok tudni írni, így majdnem mindegy is, hogy a sztorival vagy a szereplőkkel kezdem, de kezdjük talán a szereplőkkel.
Lina - a főhősünk- mint kiderült velem egy idős 28 éves, elvileg felnőtt és önálló nő, aki Spanyolországból New Yorkba menekült. Hogy miért? Kb. a könyv 3/4-énél meg tudjuk a "hűde nagy titkot", amit a könyv 1/4-édtől sejthetünk. *irónia* Nos Lina az esetek 98 %-ában nem úgy viselkedik, mint aki ma-holnap a harmincat tölti, inkább, mint aki a tízet. Szomorú voltam ettől, hogy tényleg ennyi esze lenne a korosztályomnak? Nem, nem, ez csak írói hiba. Nem tudtam megkedvelni, sőt nagyon sokszor felpofoztam volna szívem szerint, annyira borzasztó és buta volt.
Aaron - az ügyeletes szépfiú. Nem tudom belőni mikor volt a regény szerinti pálfordulás, hogy "seggfejből" "Adonisszá" vált, mert nekem az elejétől egyértelmű volt, hogy odáig van Lináért. De, hogy pontosan mi fogta meg arra nem jöttem rá. Oké, sorolgatta szegénykém, de nem volt túl hihető. Hol életszerű, hogy egy csoportvezető (Lina) nem hajlandó ránézni a kollégájára és úgy csinál, mintha nem hallaná, amit mond. Ne mondja senki, hogy ettől még szerelmesebb lesz egy pasi! Arról nem is beszélve, hogy iszonyú "ijesztő" volt, hogy Aaron csak úgy megjelent a semmiből és közölte, hogy majd ő kisegíti Linát úgysincs más opciója. Mi?
Martín család  (Lina spanyol rokonsága) - nem is tudom. Értem én a spanyol mentalitást, meg át is éltem, de nekem sok volt. Főleg az az unokatesója (?) Linának, akivel együtt laktak és le akarta titokban (?) fotózni Aaront (?) Kicsit túltolta az írónő a témát.

Maga a sztori számomra vérzett több sebből is: alapból ez a kamupasi-téma számomra már annyira sokszor lerágott csont, hogy UNALMAS. A körítésről nem is beszélve. A karakterek botrányosak voltak és annyira vártam, hogy na majd az esküvőn lesz valami (vicces- igen azért imádkoztam), de semmi. Konkrétan semmi. Szerintem az egész esküvő - ami miatt kb. 300 oldalt végig szenvedtem, annyira vártam  - le lett tudva maximum 4 oldalban, de abban az öltözés-vetkőzés is benne volt.
Apropó öltözés-vetkőzés. A sz$x téma. Catalina, annyira kis prűd volt és annyira tartózkodott Aarontól...aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy Aaron bontja a kot!ont és hopp. Meg is volt az első aktus. Mimimi? Miért?

S P O I L E R   V É G E

Hittem a könyvben és akartam, hogy jó legyen. Aztán azt akartam, hogy vége legyen.

Anya nem arra tanított hogy befejezetlenül hagyja a dolgokat. Sosem bölcs hanyagolni őket, és arra várni, hogy maguktól oldódjanak meg. Mert arra nem kerül sor. Előbb vagy utóbb – amikor a legkevésbé számítunk rá – a nyakunkba zúdulnak, és ha nem vigyázunk, maguk alá temetnek.