Idén (eddig) hanyagoltam a magyar írókat, így gondoltam ezen javítok egy kicsit és adok egy újabb esélyt Laurának. Olvastam molyon, hogy ez egy régebbi kötete, amit valamiért idén adott ki, így kíváncsian vártam, hogy vajon fejlődött-e az Írónő az elmúlt években olvasott könyveiben, ehhez a könyvhöz képest. Sajnos nem. Nagyon sajnálom, mert én tényleg próbálok folyamatosan új esélyt adni Laurának, de egyszerűen lassacskán el kell fogadnom, hogy mi nagyon nem egy hullámhosszon működünk - és akkor még milyen szépen fogalmaztam.

S P O I L E R

A sztori egyébként nem lenne rossz és esküszöm kedvet kaptam valami random csoportos utazásra egyedül befizetni, de a logikai bukfencek itt is "dolgoztak" gőzerővel. Tehát nyereményút. Oké. De, mi haszna volt ennek az embernek elvinni 9 embert csak úgy nyaralni Tunéziába? Se egy vágóképet nem forgattak, se egy "kötelező" közös programon nem vettek részt, amiről aztán írhatott volna, vagy csinálhatott volna egy félműsort az emberke.

Az utolsó 20 oldalra ott tartottam, hogy ha még egyszer el kell olvasnom, hogy "röhög", vagy hogy süti a lábát a homok (Afrikában nyilván nem a felfázás fenyeget július közepén a tengerparton a perzselő napon a homokban...), vagy esetleg szerencsétlen zongorista még egyszer jó estét kíván lefejelek valamit. Nos a homlokomon qrv@ nagy pukli van, mert ez mind-mind folyamatosan meg lett említve, illetve folyamatosan röhögött valaki valamin. Még kínjába is röhögött az ember. Nem nevetett. Nem kacagott. Nem rötyög. Nem vihog. Nem. Itt mindenki röhög. Ez totál kikészített. 120-ig számoltam a "röhög" szót kínomban, de tovább már nem volt türelmem számolni.

A főszereplő a szokásos Laura-sablon volt: szerencsétlen, könyvmoly, ügyetlen, introvertált, "nem vagyok különleges", aztán valami csak van benne, mert a "top" pasi valahogy csak beleszerelmesedik. Ez a sablon már el lett sütve az SzJG-ben, meg az IOV-ban, meg szerintem az összes Leiner könyvben, szóval uncsi. Arról nem is beszélve, hogy ez a könyv kivételesen nem középiskolásokról szól, hanem a fő"hősünk" éppen végzős egyetemista lesz. Na, ennek ellenére pont úgy viselkedett, mint a 14-16 éves Reni, annyi különbséggel, hogy "legálisan" alkoholizálhatott, plussz kétszer MAJDNEM kaptunk $ze#-jelenetet is. Hűha.
A mi Noelünk annyira tökéletes volt, hogy már folytak a könnyeim, de sajnos nem a gyönyörűségtől, hanem a kíntól. Szerencsétlen Miki pedig annyira túl lett tolva, hogy esküszöm megsajnáltam és aggódtam érte, hátha valamelyik bunkó beszól neki, de hálistennek nem. Az egész bagázsból esküszöm még Palát bírtam a legjobban, a "kis" 18 éves srác volt a legnagyobb arc mindenki közül, a barátnőjével szerintem cukik voltak és nekik szurkoltam egyedül, hogy összejöjjön a nyaralás utáni kapcsolattartás is.

A hangulat, amit adott a könyv nem volt rossz, eddig Tunéziában még nem jártam, "csak" Egyiptomban, de az arab hangulatot tök jól hozta, szerintem az Írónő tutira egy tunéziai nyaralás hatására írta meg a könyvet ;-)

A borító nem nagy akármi, de nem is rossz, annyira nem szeretem a fekete borítókat, nekem olyan "semmilyenek".

Összegezve az egészet: a kellemes nyaralós hangulat átjött, ami jót tett a lelkemnek ezeken a nyálkás szeptember végi napokon, de többször nem hiszem, hogy fogom olvasni ezt a könyvet. (Még annyi könyve van Laurának, amit le "kell küzdenem" :D) Némelyik poén is sikerült egyébként a Szerzőnek, de néha már túl volt tolva a vicceskedés, és inkább kínosan éreztem magam.

Pedig utazni és máshol lenni az egyik legjobb dolog a világon.