Kivételesen igyekszem minél gyorsabban megírni a bejegyzést a könyvről, hogy minél előbb el is felejthessem.

A fülszöveget nagyon nem tanulmányoztam olvasás előtt, csak neki estem a könyvnek. Azt hittem megint kapok valami Randomhoz hasonló könyvecskét, amit elolvasok, kikapcsolódok 'oszt jóvan'.

Nem, nincs jól. Nagyon nincs jól ez a könyv. Mindazösszes oldalán át szenvedtem és kínlódtam és utáltam.

Gondolkoznom kellett rajta, hogy végül is miről is szól ez a könyv? Romantikus akar lenni? - Nem hiszem, hisz a könyvnek a feléig semmi nem történik olyan, sőt sejteni se nagyon lehet, hogy össze fog itt bárki bárkivel is jönni. Lélektani akar lenni? - Az lehetetlen. Ahhoz túlzottan is semmi. Nem találtam olyan kategóriát sem a molyon, sem a googlen, ahova be tudnám sorolni ezt a könyvet.
Mennek a nagy bölcsességek folyamatosan - volt ahol annyira hosszan nyújtva és annyira sokadszorra ismételve ugyanazt, hogy inkább csak lapoztam - néha történik is valami, de hogy mi azt elfelejtjük, mert az eseményeket valami mélyre szántó gondolat mindig-mindig megszakítja.

Nem tudom mi volt a regényben a mélypont? A hűtőmágnesek vagy talán amikor egy darab tányért akart vásárolni? Vagy amikor arról ment a filó, hogy miért nem lehet egyesével tányért venni? Nem tudom eldönteni és nem is szeretném.

Borzadály volt a könyv mind a 286 oldala és pont 286 oldallal több szenvedést kaptam, mint amit megérdemeltem volna.

Nem ajánlom senkinek! Esküszöm nem ér annyit. Keressetek valami jobbat. Megérdemlitek.