Édesanyám javaslatára kezdtem bele a könyvbe, bevallom nem volt hozzá nagy kedvem, de úgy voltam vele, hogy Anyu is mindent elolvas, amit rátöltök az ebookjára, meg a könyv sem túl hosszú. Sajnos ez a könyv nem lett a szívem csücske, rengeteget kínlódtam vele és nagyon-nagyon vártam, hogy vége legyen.

Mindig adok egy új esélyt a mágikus realisztikus könyveknek, de sajnos arra kell rájönnöm, hogy ez a műfaj nem nekem való. Alice Hoffmantól korábban olvastam már a Tizenharmadik boszorkány című könyvet, ami mély nyomot hagyott bennem, megfogott és hetekig a hatása alatt voltam, de ez a könyv most nem hozta ezt ki belőlem.

A történet jó volt - kiskoromban láttam a könyvből készült filmet, igaz nem sokra emlékszem, szóval meg fogom újra nézni a napokban, azt már elhatároztam - és itt jön a DE lassan folytak az események, sok volt a visszaemlékezés, ami néha zavaró volt, mivel elvesztettem a fonalat, hogy hol tart a jelen, mire visszaugrottunk az időben.

A szereplők emberiek voltak, hibákkal és bűnökkel, mégsem tudtam senkit sem megkedvelni. A nagynénik számomra "túltolták" a boszorkányságot (attól, hogy valaki boszorka még felnevelhet normálisan két kislányt), Sally nekem túl nagy mártír volt, Gilliant pedig egyszerűen nem tudtam hova tenni, felnőttként sem viselkedett jobban sokszor, mint a tini unokahúgai. Kylie és Antonia fejlődtek talán a legtöbbet, de őket sem tudtam rendesen megkedvelni, kicsit sem bánom, hogy vége lett a sztorinak és az ő történetüket nem fordították le magyarra.

A boszorkányságról pedig annyit, hogy ebben a könyvben nincsenek is valódi boszorkák. Persze lehet azt mondani, de amiket a szereplők "produkálnak" inkább néphitek, mintsem igazi bűbájok.

Egy szónak is száz a vége: leküzdöttem a könyvet, de nem tetszett. Nem fogom újraolvasni és ajánlani sem. Túl vagyok rajta, büszke vagyok magamra, mert nagy volt a kísértés, még sem hagytam félbe az olvasmányomat.
Senki se értsen félre! A sok felesleges "dumával" és -néhol- az írói stílussal (lehet fordítási hiba) volt gondom, egyébként tetszett volna a könyv hangulata, de annyira "lassú" volt az egész, hogy az utolsó 50 oldal - ahol egyébként "pörögtek" volna, a könyv egészéhez képest az események - kész kínszenvedés volt.

Elvégre van egynémely dolog, amit Sally Owens biztosan tud: ha kiborul a só, csípj föl egy keveset, és dobd hátra a bal vállad fölött. Tarts rozmaringot a kertkapu mellett. Tégy borsot a krumplipürébe. Ültess rózsát és levendulát, mert szerencsét hoznak. És légy szerelmes, amikor csak teheted!