Semmi nagy reményt nem fűztem a könyvhöz. Igazából csak ki szerettem volna kapcsolni valami "frissel", ami napjainkban játszódik és nem a múltban vagy egy másik világban. Nevetni akartam és ez a könyv nevettetett. De folyamatosan. Tehát mindenkinek egy jó tanács: olvasás közben NE egyél, inni pedig végképp ne igyál miközben olvasod ezt a könyvet , mert a legváratlanabb helyzetekből hoz ki olyanokat az Írónő, hogy potyogni fognak a könnyeid. Én konkrétan olvasás közben megpróbáltam müzlit enni tejjel. Nos a tej egy része az orromon át távozott és az olvasóm sem úszta meg (még jó, hogy ilyen kis strapabírók ezek a kindle-k :D).

A szereplők egytől-egyik buggyantak. De ezt úgy kell érteni, hogy még a 4 éves kisfiúnak sincs ki szerintem mind a négy kereke. Egyébként megszerettem mindenkit, nagyon összetartóak és jó emberek egytől-egyig. Mindenkinek volt egy-két jó poénja amin sírva nevettem. A főszereplők sem voltak sokak, pont elég "jelenetet kaptak kettesben".

A szerelmi szál, amiről elvileg szólt a sztori, nem volt szerintem túlzásba víve (hálistennek a poénok vitték a prímet :D) tehát nem kaptam "cukorkómát" semmitől és senkitől :D.

Az elején picit "pironkodtam" a sok-sok káromkodáson, de a végére "meg lehet szokni". Na, jó rosszul fejeztem ki magam, hiszen ezt nem lehet megszokni, nem szeretem a káromkodást, nem akarok szenteskedni én is szoktam, de ebben a könyvben "elment" a dolog. Gavin pedig imádnivaló volt. Imádkozok, hogy nekem is ennyire vagány kisfiam legyen majd.

A borítóért sokan oda voltak molyon, de szerintem semmi különös. Vagy is nem erőltette meg magát annyira a kiadó. Egy piros háttér meg egy csokiba mártott eper. Na bumm :D (Ráadásul a csoki kapott szerepet a könyvben, de epres részről lemaradtam :D)

Hogy újra fogom-e olvasni? Nem hiszem. Szerintem a sorozatot fogom folytatni rövid időn belül, de ez ilyen egyszer olvasós-kikapcsolódásnak tökéletes könyv volt.

Kedvenc idézetem (Jajj, de nehéz választani!):

– Van tetoválásod, fiam?
Carter segélykérően nézett rám, én pedig tanácstalanul vontam meg a vállam. Sosem lehetett tudni, milyen szavak hagyják el apám száját.
– Hát, ööö… nem, nincs uram. Nincs tetoválásom — felelte Carter.
– Na, és van kétkerekűd?
– Hát, van egy nagyon szép mountain bike-om, ami még mindig a raktárban porosodik, mert nem volt időm elővenni, és elvinni egy…
– Motorod, Cathy — vágott közbe az apám, idegesen sóhajtva. – Van motorod?
Carter megrázta a fejét.
– Nem, és a nevem Cart…
– Letartóztattak valaha, vagy belekeveredtél kocsmai verekedésbe? – vágott közbe újra apám.
– Nem. Soha nem tartóztattak le, és nem kerültem semmilyen verekedésbe, Mr. Morgan – felelte Carter magabiztos mosollyal.
Apám odahajolt hozzám.
– Claire, biztos vagy benne, hogy ez a fickó nem homokos?