Úgy gondoltam valami frankó nyárra-hangoló regénnyel térek vissza kedvenc ebookomhoz és a könyveim listájában az első volt a 40 nyári nap. Kicsit vacilláltam közte és a 365 nap miatt (nekem Szicília A NYÁR és A HELY), de végül úgy döntöttem, hogy a "könnyebbnek" tűnő regény legyen. 

Elsőre azt hittem, hogy jó ötlet volt, körülbelül a regény feléig, de rá kellett jönnöm, hogy sok-sok oldalon keresztül ugyanazt olvasom. Konkrétan nem volt cselekménye a könyvnek, sem személyisége a szereplőknek. Nem értettem miről kellett volna, hogy szóljon a könyv? Személyiségfejlődésről? De milyen személyiségről? Elmondta ezerszer a főszereplő (talán Zoé?), hogy introveltált. És ennyi. Nem ismertük meg, hogy mit csinál, amikor nem az állatkertben dolgozik, nem tudtuk meg milyenek a szülei úgy igazából, nem láttunk bele a családi nyaralásba, semmi hátteret nem kaptunk. A szerelmi szál egy, az egyben kitalálható volt körülbelül a harmadik nyári napon és az igazat megvallva Szakó sem hozott izgalmakat a mi kis könyvünkbe. Talán a Nessie-rajongása kicsit különlegessé tette és ennyi. A HÉV-es fiú pedig, nos... engedjük el. Az egész sztori úgy sántított, ahogy volt. 

Próbálok valami pozitívumot is felfedezni az emlékeim közt a könyvvel kapcsolatban, de egyszerűen nem megy sajnos. Talán az hogy vége lett?

Összegezve a tapasztalataimat az Írónő nyári regényei közül ez volt a leggyengébb eddigi olvasásaim közül. A Bábelt nagyon szeretem és a Random sem volt rossz, de ez nem jött össze, amit őszintén sajnálok. Remélem majd legközelebb összejön.

Kellett valami, ami kicsit feldob, meg talán a karácsonyra is segít kicsit hangolódni, szóval biztosra mentem és elővettem Debbie Macombert, akitől már olvastam karácsonyi-habcsók könyvet és egész jó volt.

Nem vágytam semmi komolyra és teljesen jó is volt a könyv. Egyszerű szerelmi történet, egyszerű szereplőkkel és egyszerű sztorival. Az FBI-vonal nekem kicsit túlzás és erőltetett volt, az elejétől sejthető volt, hogy tévedés lesz a dologból, de azért szép próbálkozás volt, hogy hozzon egy kis színt a könyvbe.

A főszereplőkkel nem volt semmi problémám, a fiú a tipikus amerikai katona, a lány meg a "csóró" egyetemista, a vég kifejlett borítékolható volt.

A befogadott kiskutya nagyon jó ötlet volt, imádtam a rosszcsontot. Nagyon üde színfoltja volt a könyvnek. (A karaokes szereplése a kutyusnak valami haláli volt. :D)

Egy dolog zavart a könyvben, a szereplők nevei, amiről nyilván az írónő nem tehet, szóval a fiút Dash-nek hívták és nekem folyamatosan Desh jutott eszembe. Bocsi. A lány pedig Ashley volt, akit Dash elkezdett Ashnek becézni és teljesen kész voltam a könyv végére. Dash és Ash kalandjai. Valami rajzfilm ,vagy gagyi vicc kezdődik így, nem?

Nagyon nem szeretnék, meg nem is tudok többet írni az alig 200 oldalas könyvről, mert nagy dolgok nem történnek. Ha valami cuki-karácsonyi-habcsókos-limonádéra vágytok keressétek Macomber könyveit, egyszer olvasósnak nagyon jók, de a világot nem váltják meg.

Bevallom nem volt tervben ennek a könyvnek az olvasása a közel jövőben, de annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy előrevettem és se perc alatt ki is olvastam. Vegyes hangvételű véleményeket olvastam a könyvről és én magam is tele vagyok mindenféle érzéssel-érzelemmel, amikor a könyvre gondolok. Tetszik is meg nem is, jó volt, faltam az oldalakat, alig vártam, hogy olvashassam, mégis tisztában vagyok a könyv hibáival és igyekszem azokkal együtt szeretni.

Először is pár kósza gondolat a borítóról: nagyon csúnya - nekem. Egyáltalán nem passzol a könyvhöz, de valahol mégis. A könyv borító közepén "Az időutazás egyik legszebb regénye."- felirat iszonyú átverés. Tudtommal az időutazás arról szól, hogy előre és hátra is haladunk az időbe. Ebben a könyvben pedig visszaemlékezéseket olvasunk, nem utazunk vissza az adott korba.

S P O I L E R

A cselekmény nagyon jó volt, tetszettek az 1600-as években játszódó részek, ugyanakkor iszonyú ijesztőek is voltak. A pestis és a boszorkányperek nagy hatással voltak rám és bele se szeretnék gondolni milyen is lehetett abban az időben élni, félni a pestistől, no meg attól, hogy valamelyik féltékeny/rosszindulatú ismerős mikor gyanúsít meg, hogy boszorkány vagyok. [Isten éltesse a Lucákat - ha már boszorkányság.]
A 19. században játszódó rész volt számomra a legunalmasabb és legunszimpatikusabb, sajnáltam, hogy a Hasfelmetsző Jackes szálat nem bontja ki jobban a szerző, az úgy annyiba is lett hagyva. Nem tudtuk meg, hogy végül volt-e hozzá Gideonnak köze vagy sem.
Az első világháborús visszaemlékezés elég rémisztő volt, hisz alig múlt el azóta száz év és szörnyű belegondolni, hogy milyen borzasztó mészárlás ment végbe akkoriban, no meg nem sokkal utána a második világháború alatt. Sajnáltam nagyon, hogy az az érzésem támadt, hogy összecsapta az epizódot itt is kicsikét az Írónő. A szerelmi-szál kibontásának nagyon örült volna a romantika-rajongó énem és Archie elvesztését meg is könnyeztem, holott Bess itt volt számomra a legunszimpatikusabb.
Egyáltalán nem tetszett, hogy körülbelül 1 hét ismeretség után ennyire "kitárulkozik" valakinek, előtte pedig több száz évig senkivel nem létesített szorosabb lelki kapcsolatot. Persze szerelem első látásra, de kicsit hihetetlen-fantasztikus volt ez így, ilyen formában számomra. Ahogyan az is iszonyúan idegesítő volt számomra, hogy Bess mennyit mondogatja, hogy milyen rossz neki, hogy örök életre kárhoztatta Gideon és sose fog tudni meghalni, stb.-stb. erre szerencsétlen Archiet - hiába ellenkezik az a jó ember - próbálja rávenni, hogy na de mégis csak változzon át ő is és milyen jó lesz örökre együtt, sose meghalni stb. Jaj, ez igazi logikai bukfenc volt, ettől még az Alkonyatban Edward is ezerszer jobb volt.
A jelenben - 2007-ben-játszodó rész érdekes lett volna HA Bess nem ennyire követelőző Tegannel. 16 éves lányról volt szó, akinek semmi köze Besshez, Bess pedig iszonyúan szigorú és követelőző lett vele szemben, pedig az elején még nagyon szóba sem akart vele állni. Nem volt szimpatikus húzás.
A végén a nagy összecsapásról nem szeretnék írni, sem spoilerezni, de nekem nem volt egy nagy durranás, kicsit többet vártam volna, vagy inkább kevesebbet és jobban passzolt volna.

Gideon és Bess kapcsolata - vajon kapcsolat volt-e ez? - az elején még érdekes és izgalmas volt, de ahogyan Gideon is mondta az első világháború alatt, addigra elértünk arra a pontra, hogy már inkább szánalmassá vált, mint érdekessé. Annyival érdekesebb lett volna, ha elengedi Gideon, de kér cserébe érte 10 évente 1 napot vagy valamit, de ez az üldözősdi, meg anagramma-kutatás, ez annyira egyszerű volt, hogy jaj. [Off, de ha ilyen "bonyolultan" nevezte át magát mindig Gideon, akkor miért nem ellenőrizte automatikusan mindenkinek a nevét Bess?]

S P O I L E R   V É G E

Sok hibája volt a könyvnek, ezt kár tagadni. Lehetett volna izgalmasabb, lehettek volna az adott korok jobban kidolgozva, kaphattunk volna többet, pár fél mondatot, hogy egyébként még mi mindent csinált Bess a köztes időkben, de ez most ilyen lett.
A könyv egyébként sorozat része, de csak ez az egy része jelent meg magyarul. Nagyon szurkolok hátha egyszer folytatják és akkor én is tudnám folytatni a sorozatot, mert kíváncsi vagyok hogyan is fog visszatérni Bess és Gideon, arról nem is beszélve, hogy mi lesz Tegannel.