Betekintés Póklány könyvespolcára

Listák, listák és listák

Van egy titkos fétisem: imádok listákat gyártani. Most Benneteket is megörvendeztetlek egy listás bejegyzéssel: kivesézem a könyvespolcomat. Ehhez nagy segítségemre volt a moly.hu-n újonnan bevezetett "Segítő" funkció.

- Legrégebb óta olvasásra váró könyv a polcomon:
George R.R. Martin - Trónok harca
2018-ban szereztem meg a könyvet, nem sokkal később (lelkesen) beszereztem a folytatásait is, de valahogy nem éreztem még hozzá energiát és ambíciót, hogy neki kezdjek. A sorozat egyáltalán nem tudott lekötni, körülbelül 3-4 rész után fel is adtam, hogy én ezt bizony végig nézem..

- Melyik könyvvel szemezek? (Tervezett következő olvasásom):
Lisa Kleypas - Egy nyáréjszaka titkai
A sorozat első részét tavaly kiolvastam, tetszett. Mivel már akkor is be voltam telve a sorozatokkal, így nem folytattam. Most úgy érzem, hogy ideje lenne folytatnom (semmire sem emlékszem egyébként az első részből, de úgy néztem, hogy nem szorosan összefüggő történetekről van szó).

- Melyik könyvet bántam meg, hogy beszereztem?
Pierre Louys - Egy anya és három lánya
Konkrétan (és lehet, hogy túlzok!) 10 oldalt bírtam a könyvből elolvasni. Katasztrófa!

- Szégyen lista: 2014-2020 között félbehagyott könyveim (sajnos hosszú lesz)
Katarin Bivald - Garantált hepiend
Garantált unalom. Semmi sem történik, túl sok szereplő hirtelen, követhetetlen, hogy ki kicsoda.
Olivia Cunning- Pengető ujjak
Bevallom, vannak olyan korszakaim, amikor nem vetem meg a +18-as könyveket és szemrebbenés nélkül olvasom az 50 árnyalat utánzatokat. Viszont ebben a könyvben annyira bénán voltak megírva az erotikus jelenetek, hogy inkább félbehagytam.
Laila Shukri - Sejk felesége vagyok
A sokadik dráma, ugyanarra a kaptafára. Mivel a családomban van arab kötődés, így különösen érzékeny vagyok a témára.
Jamie McGuire - Viharos szerelem
Két nekifutásra sem sikerült kiolvasni. A Gyönyörű sorscsapáshoz mérve hihetetlen számomra, hogy ugyanaz a nő írta a kettőt.
Erin Watt - Cifra palota
A sorozat első két részét befaltam, és alig vártam, hogy megjelenjen ez a rész is. De rosszul tettem!
Pierre Louys - Egy anya és három lánya
Lásd feljebb...
Chanda Hahn- Tükröm, tükröm
Lehet, hogy az ilyen sztorikhoz már túl koros vagyok? Pedig a fülszöveg alapján annyi mindent ki lehetne hozni belőle...
Eithne Shortall - Szerelem a huszonhetedik sorban
Lehetne egy nem sablonos, romantikus sztori. És mondhatnánk, hogy "végre, valami új a piacon!" Lehetne valami, ami jó. De nem, kezdetleges írói stílus, sikertelen téma kidolgozás, katasztrófa karakterek.
Emma Donoghue - A cafka
Ezt a sztorit NEM tudtam felfogni. Nagyon rosszul van megírva, önző, buta főszereplővel.
Lauren Blakely - Mister O
A Kőkemény még tetszett is, vagyis elment egynek, de ezt egyszerűen nem bírtam.
Josh Malerman - Ház a tó mélyén
Olyan korszakban kezdtem neki, ami nem volt egyszerű az én életemben sem, kicsit se vágytam valami "nyomottra", inkább habra és romantikára éhezett a lelkem. Szóval nincs kizárva, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni!
Simone Elekes - A tökéletes kémia
Az Időtlen szerelem sorozaton felbuzdulva vettem a kezembe, de sajnos ehhez a sorozathoz már öreg vagyok/voltam, amikor olvasni szerettem volna.
Tina Reber - Rögtönzött szerelem
Sajnos, amikor neki kezdtem, akkor vettem észre, hogy ez bizony egy sorozat második kötete és valószínűleg függővéges volt az első rész. Azóta beszereztem az első részt is, szóval lehet, majd sorra kerülnek.
Emma Becker - M.
Elkezdtem olvasni, és annyira nem a világom az Írónő stílusa, hogy körülbelül 5 oldal után abba is hagytam. A molyon sincs túl magas százalékon.
J. Courtney Sullivan - Eljegyezve
A fülszöveg és a borító sokat ígér. Aztán elkezded olvasni és azt veszed észre, hogy nem olvasol, hanem a hajszálaid számolgatod, annyira unalmas.
Paula Bomer - 9 hónap
Amikor kicsit kezded felfogni, hogy miről van szó elborzadsz. Ilyet nem csinál egy "anya". Felháborító.
Anna Todd - Miután elbuktunk
Még nem tombolt a "miután-láz". Tisztán emlékszem, hogy ez volt az a sorozat, ami kiverte nálam a biztosítékot és azóta irtózom a sorozatoktól!
Tabitha Suzuma -Kimondhatatlan
Tudtam, hogy tabukról szóló könyv, de az emberben benne van a kíváncsiság, így én is neki ültem. Nem lett volna baj, hisz fel voltam rá készülve, de az Írónő stílusa nem az én világom, így félbehagytam és szerintem nem is folytatom.
Miranda Kenneally - Kivédhetetlen szerelem
Ezt a könyvet, hiába hagytam félbe, értékeltem a molyon:
"Szeretek olvasni, mindenfélét. Úgy voltam vele, hogy na akkor valami könnyed kis könyvecske, pár hétköznap este kivégzem. Na nem sikerült. Három napja küzdök vele, és a feléig jutottam el. Katasztrófa. A főszereplő lányt nem tudok hova tenni (egyik percben, húúú hogy kell csókolozni, a következő oldalon meg már "Van nálad óvszer?"). Nem épp' életszerű könyv, ami oké, mert kell ilyen is. Nagyon remélem, hogy a fiatal lányok-tinik nem ebből a könyvből merítenek ihletet a Nagybetűs Élethez."
Sarah Bannan - Súlytalanul
Unalmas volt. Hiába olvastam, hogy "hú majd a vége! Na az kemény lesz!", nem tudtam magam rávenni, hogy eljussak odáig...
Sophie Kinsella - Tripla koktél
A fülszöveg alapján számítottam valami Tasmina Perry-s könyvre, de kaptam egy unalmas valamit. Ha azt mondhatjuk Sophie-ra hogy kellemes "limonádék" a könyvei, akkor ennél a könyvénél kimaradt a limonádéból a víz és a cukor.

- Kedvencek, a teljesség igénye nélkül (5-ös listát hoztam, a többit még nem lővöm le):
Estelle Maskame - Mondtam már, hogy szeretlek? és Mondtam már, hogy hiányzol?
Ez a két könyv egy sorozat első két része. A harmadikat is olvastam, de az nem lett nagy kedvenc.
Sonia Rossi - Fucking Berlin
Berlin. Imádom. Tinédzser éveim iskolai szüneteit ott töltöttem. Innentől kezdve, ha bármi Berlinben játszódik jó eséllyel kedvenc lesz.
Katie Price - A szerelem nevében
Nyári, szerelmes, csodás pasi és BARCELONA és LOVAK.
Kierra Cass - A Párválasztó, Az Elit, és Az Igazi
Ez szintén egy sorozat és szintén csak pár része (pontosan az első három regény). Kicsit hajaz az Éhezők viadalára, de hálistennek kevésbé véres és ijesztő, inkább romantikus, néhol talán erotikus?!
Paige Toon - Daisy nyomában
Ultra gáz borító, de szeretni való, bulizós, több-jó-pasis könyv.

- Kívánságlistám:
Igazi könyvmolyként elég hosszú kívánságlistát sikerült összeállítanom, szóval azzal egy külön bejegyzésben érkezem, előreláthatólag jövő héten!