Sajnálom, hogy eltűntem és ennyit kellett várni, de beindult az élet az egyetemen. Minden prof úgy gondolja, hogy jót tesz velünk, ha nem vizsgáztat a szemeszter végén, hanem beadandókat kér. Amit egyébként nem bánok, csak kezdenek a hullámok összecsapni a fejem felett. Na mindegy, ennyi volt a nyavalygás rész.

Jöjjön, aminek jönnie kell.

Szóval befejeztem az Iskolák versenye sorozatot. Mit is mondhatnék az utolsó részről? Ismét nem voltam elájulva és ismét kiakadtam. Több soron.

- Rettentően sok "belső monológnak" szánt hisztije volt a főszereplőnek, amiket úgy tudtam túl élni, hogy fogtam magam és tovább lapoztam. Tudom nem szép dolog, és így kábé a könyv felét tovább lapoztam.
Ezek a monológok nagy részt arról szóltak, hogy Hanna ostorozta magát, hogy Ő bizony rossz tini és nem töltött elég időt a szüleivel és elgondolkoztam: nem ez a normális? Tini koromban én is állandóan azon agyaltam, hogy kivel kéne bandázni, hova kellene eljárni, és attól függetlenül, hogy imádom a családom, állandóan úton voltam és bandáztam. Ez szerintem az élet vele járója. Amúgy kíváncsi vagyok Laura mennyire volt minta tini?

- A tablet feltörés (lehet a második részben volt, bocsánat összefolynak) nevetséges volt. Sajnálom, de ez valami vicc volt?

- A 6 napos "hős szerelmesek" búcsúzása is hihetetlen számba ment. Körülbelül, mintha halni ment volna a széfiú, bocsánat Kornél. Nekem folytak a könnyeim és higgyétek el nem a meghatottságtól.

- Többször mondtam már, hogy Laura PRÓBÁL nevelni. Igen, és a nagy tini nevelésbe mesélje el nekem, hogy fér bele egy Szürke 50 árnyalata utalás? Hátha elolvassák a kis szende tini lányok és azt hiszik ez a normális?

- Tudom, hogy néha-néha én is ismétlem magam és nem mindig sikerül csúcs szuperül kifejeznem magam, DE! nem szándékozom regényt kiadni. Ellenben! Laura folyamatosan ismétel: Kornél állandóan "röhög", Máté meg "erőltetett". Szinonima szótár! Csodákra képes!

- Sértőnek éreztem (pedig én is az informatika, ha-ha-ha) az Írónő hozzáállását az infósokhoz. Lenézte őket végig és általánosította, "arc nélküli" embereknek állította be őket (is).

- Általánosságban a szereplőkről: voltak a "jók", akik bratyiztak Hannával és a "rosszak", akiket elítél, meg pár random ember, akit egyszer-egyszer megemlít az Írónő, hogy "színesítse" a regényt. Ezek a statiszták személyiség és név nélküli emberek, akiknek sokszor (legtöbbször) arcuk sincsen. Két dimenziósak az emberek, sablonosak és mondhatjuk rájuk, hogy papírfigurák.

- Ígérem az utolsó bajom, amit ki is hangsúlyozok: a gyász. Olyan érzésem volt, hogy külön síkon létezett a regény cselekménye és a gyász. Nem tudtam fejben összetenni a két dolgot. Egyik pillanatban minden boldog, éljük a versenyt nagyban, a következőben meg minden depi és fájdalom. Ezzel az Írónő nem adott a történetnek mélységet, sőt Hannának sem adott ezzel személyiséget, (karaktert). A gyász az nem egy személyiségjegy, nem is szabad azzá formálni. Sem a valóságban, sem egy TINIKNEK szóló regényben.

Összegzés:
- sztori: 5/1 (Nagyon boldog voltam, hogy vége van!)
- szereplők: 5/1 (Tudom, hogy 14 napos volt a verseny, és azonkívül, hogy Hanna hirtelen népszerű lett semmi fejlődés nem ment végbe.)
- borító: 5/5 (Még mindig tetszik...)
- újraolvasom-e? Esélytelen :D A finálé is unalmas volt.
- Kedvenc idézet:

– Na jó, és ez? Öt betűs, háziállat – olvasta fel hanyatt fekve, maga fölé tartva az újságot Beni a világosbarnáktól.
– Ló – vágta rá Lóri, mire ismét felnevetett mindenki.
– Mondom, öt betű – röhögött Beni.
– Értem, bátya, akkor lovak – vonogatta a vállát Lóri, mire mindenki kiterült a földön, és megállás nélkül nevettünk, azt hallgatva, ahogyan Lóri nem mindennapi módon tölti ki a kapott keresztrejtvényt.