Elég sokat vacilláltam, hogy a H-betűs olvasásomhoz mit válasszak, végül úgy döntöttem, hogy támogatom a magyar női írók közösségét, és R. Kelényi Angelikától olvasok. Ha jól emlékszem, ez az első könyvem tőle, és bár most nem lett nagy szerelem, tervezem, hogy fogok még olvasni tőle, mert kíváncsi vagyok, mit alkot a saját komfortzónájában. Ugyanis – mint kiderült – ez a fajta könyv kifejezetten egyedülálló a munkásságán belül.

A fülszövegből egyébként szépen lejön, hogy valami paranormális-misztikus-fantasy-szerű történetre számíthatunk. Sajnos eddig nem voltak jó tapasztalataim a magyar írók által írt természetfeletti/fantasy műfajjal, de igyekeztem félretenni minden előítéletemet, és átadni magam az olvasásnak.

A könyv első fele kifejezetten tetszett, nagyon olvastatta magát, gyorsan haladtam vele. Aztán valahogy elfáradt – és én is vele együtt. A második felét már csak azért daráltam le, hogy mihamarabb túl essek rajta, és olvashassak valami mást. Ismét az az érzésem támadt, ami sajnos már többször is: az alapötlet jó, de a kivitelezés nem működik. Egyszerűen nem tudta úgy megírni az írónő, hogy igazán olvasmányos vagy hihető legyen.

A sztori szerint Heavent, a londoni újságírólányt egy nap felkeresi egy furcsa pap, aki a rég halott felmenőinek üzenetét szeretné átadni. A lány természetesen bolondnak nézi, és elzavarja. De a különös látogató nyomot hagy benne, ezért elkezd nyomozni – először a Google segítségével, majd személyesen is utánajár. Felkeres egy halottlátót, elutazik, hogy találkozzon egy okkultizmussal foglalkozó egyetemi professzorral, útközben baleset éri, és megismerkedik egy helyes nyomozóval, aki később a kísérője, majd a szeretője lesz. Az események gyorsan pörögnek, és alig egy hét alatt el is jutunk a végkifejletig, ahol kiderül, hogy akit jónak hittünk, az a főgonosz, és fordítva. Nem lenne ez rossz – csak hát… értitek.

A szereplőkkel is gondban voltam. Heaven egy idő után idegesítően együgyű lett, a szépfiú pedig már az elejétől irritált. Nem tudtam kedvencet választani közülük.

Pár apróság, ami zavart:

• 2006-ban játszódik a könyv ugyebár, számomra hihetetlen, hogy ekkoriban csak úgy egyik pillanatról a másikra szereznek repjegyet Budapestre, Londonból
• ahogy a pendriveok és a hihetetlen technikai felszerelések se voltak túl időszerűek 19 évvel korábban
• csak úgy beesni a Hiltonba? Hm, próbáltam már Egyiptomba, nem jött be :D

(Off: néha volt egy halvány Caraval-beütés érzésem néhány jelenetnél, de ezt sehol sem olvastam megerősítve – lehet, csak én „haluztam be”.)

Mindent összevetve: elolvastam. Nem volt jó élmény, de bántani sem akarom az írót. Kíváncsi vagyok, mit tud kihozni egy olyan történetből, ami közelebb áll hozzá – majd meglátjuk. Addig nem vonnék le messzemenő következtetéseket.