Őszinte leszek: mielőtt elkezdtem a könyvet ki kellett keresnem itt az előző részről a bejegyzésemet, mert nem voltam benne biztos, hogy olvastam-e az első részt, vagy csak álmodtam. Sajna van ilyen, ha nagy tételben falja az emberlánya a könyveket.

Az előző résznél iszonyúan kiakadtam a bántalmazós, megerőszakolós, durva részeknél. Nem is tudtam nagyon hova tenni magamban az egészet, pláne nem a filmet, hiszen valahol Hollywood romantizálta a bántalmazó-kapcsolat témát. A rosszullét kerülgetett. A Velünk kezdődik viszont jóvá tette az előző könyv "bűneit". Nagyon tetszett. 

Pontosan ott folytatódott a könyv, ahol az előzőt abbahagytuk, kicsit mély víz volt hirtelen, hiszen nem is emlékeztem az első részre, de gyors fel tudtam venni a fonalat és szépen lassan megérkeztek az emlékeim. 

Nehéz úgy írni a történetről, hogy ne spoilerezzem el és nem szeretném elspoilerezni, mert úgy gondolom, hogy ha valaki eljut oda, hogy elolvasta az első részt és ráveszi magát a másodikra érdemel annyit az olvasó és a könyv is, hogy ne tudja előre az olvasó mi lesz a vége. Na jó, körülbelül a harmadik oldalon egyértelmű lesz a végkifejlet, DE [és ez a DE fontos] imádtam, hogy az Írónő nem rontotta el. Nem rontotta el, mert nem egy unalmas történetet kanyarított, nem lett belőle sablonos sztori, mégis megkaptuk a happy endet, amiért a Velünk véget ér első fejezete óta imádkoztunk. Imádtam, hogy nem csinált a szerző a főszereplőinkből sz#x-őrülteket és attól függetlenül, hogy összejönnek továbbra is ugyanolyan felelősségteljesek a kiskorúakkal és a munkájukkal. 

A szereplőket egytől-egyig imádtam, igaz kicsit szomorú vagyok, hogy nem láthatunk bele, hogy Emmyből mi lesz, hiszen biztos vagyok benne, hogy ilyen szülői háttérrel, nem lesz egyszerű élete. Josh szerintem hihetetlenül jól járt és csodás családot kapott, és igencsak jól mondta a kis tinédzser: velük kezdődik, mert miért is ne kezdődhetne velük? 

Az LMBTQ-vonal óvatos belecsempészése a sztoriba már meg sem lepett, ez annyira alapvető egy Netflixen-edződött 25+-os szingli lánynak (ez csak azért fontos, mert így kábé le tudod szűrni, hogy nem a gyilkolászós-szörnyes-mangát néző vagyok), hogy a szemem sem rebbent és iszonyúan tetszett, hogy csak finoman egyszer-kétszer van a dolog megemlítve, nincs túl hangsúlyozva, csak az adott szereplőről tudjuk és ennyi. 

Allysa és Marshall helyzetét nem irigyeltem. Iszonyú nehéz lehetett nekik ez az egész kálvária, de nagyon szépen megoldották és nagyon jó barátokra vallott, hogy vállalták sokszor a "villám-hárító"-szerepét is. Ezt nem sokan tették volna meg, főleg Allysa helyében. Egyébként Ally számomra nagyon pozitív változáson ment át, hiszen az első részből azért csak beugrott a "Pinterest.kurva" (jesszusom-még mindig!!) kifejezés és ahhoz képest sokkal árnyaltabb és pozitívabb képet kaptunk a lányról(?)/nőről(?).

Kedves CoHo, tudom, hogy valószínűleg sosem fogod elolvasni ezt a bejegyzést, de szeretném, ha tudnád, hogy hálás vagyok. Hálás vagyok, mert Lily és Atlas igazán méltó befejezést kapott és bármennyire is haragudtam az előző rész miatt, most mindent jóvátettél. Kedves CoHo! Csodás könyvet alkottál és csodás szereplőket, köszönöm, hogy ennek a csodának a részese lehettem és végre kaptam egy olyan lezáró kötetet, amiben nem csalódtam. Csodás vagy!